Gondolataim.

Jobb emberré akarok válni, ezért azt hiszem nem tehetem meg, hogy minden hibát magamnak követek el. Ezért nézek én filmeket és sorozatokat, mert ezáltal nem én hibázok, hanem mások hibájából tanulhatok. 

Jó embernek kell lennem. 

Függőség, mindig is érdekes téma volt számomra. Kezdve a haver drogügyeivel, az párom öccsének számítógépfüggéségéig, illetve hogy egy éve az én fejembe is bele akarták magyarázni az ilyen-olyan függőséget. 

De mi számít valóban függőségnek?

A levegő biztosan. Genetika szerint nem tudjuk magunkat megfojtani. Nem tudunk fulladásig - nem levegőt venni. A biológia szerint minden embernek lélegeznie kell, ha akar, ha nem. Persze, vannak emebrek, akik ettől próbálnak szabadulni, mint mindentől. De ez vajon csak dac, vagy értelme is van?

Mi értelme van annak, hogy megszabadulunk a légzéstől? Miért jó, állandóan az életünket kockáztatni? Egy természetes dolog, csak azért tűnik rossznak, mert rámondható hogy függőség?

"A szenvedélybetegség – másként addikció vagy kóros szenvedély – hátrányos helyzetbe hozhatja az érintett személyt és környezetét is, mivel kényszeres viselkedési mintákból áll, melyekben a viselkedés irányítása, abbahagyása sikertelen. Pszichológiai értelemben véve a kóros szenvedély azt jelenti, hogy egy a hétköznapokban elterjedt és normálisnak vagy csak enyhén deviánsnak látszó viselkedésmód mintegy elszabadul, dominánssá válik."

Wikipédia szerint ő lenne az. Dehát, a légzés eléggé domináns, nemde?

És ha ezen túlvagyunk, ott a számítógépfüggőség. Mert mint a legtöbb blogoló, én is tudom, hogy egy-egy jó poszt megírásához nem elég csak 10 percet a gép előtt ülni, illetve a mai világban a 2-3 óra is kevésnek bizonyul, hogy azt az összes adatmennyiséget ami az interneten van befogadjuk, és kellő képp szűrjük. 

De mi van azokkal, akik naponta 12-13 órát ülnek a számítógép előtt?

Erre mondják hogy függő. De vajon tényleg?

Ittvagyok példának én. Nyár van, csúnya dolog, de 19 évesen semmi dolgom sincs. (Jó tudom, elrontottam a melókeresést.) De.... kint közel 40 fok van. Miért mennék ki, ha dolgom nincs? Veszélyes és káros. Éppen ezért bentvagyok. Viszont ha bent vagyok, akkor egyedül. Éppen ezért ülök le a gép elé, és beszélgetek a barátnőimmel, barátaimmal. Mert szerintem normális, hogy egy tini szeret a haverjaival beszélgetni. És sajnálom, hogy nem tehetjük meg, hogy minden egyes nap, együtt lógjunk, mert az egyik Pesten él, a másik Győrött, a harmadik Szegeden. A többiek meg itthon, de természetesen nekik is van dolguk otthon. 

Illetve, azzal hogy én itthon ülök a gép előtt, nem azt jelenti hogy a két lábam elhalt, és nem tudok felállni. Mert DE: Ha kell, megyek, segítek anyának, vagy összepakolok, néha előveszem a könyveket és matekozok. Esténként ugyan úgy könyvet olvasok mint mások. Mosdóba és enni ugyan úgy felállok és kimegyek, nem pisilek magam alá. Csupán ahelyett, hogy a Tv, vagy más hasonlóan agyatlan dolog kötne le, én inkább emberekkel beszélgetek neten. 

Biztos hogy ez olyan rossz dolog, hogy ezt kóros szenvedélynek kell minősíteni? Nemhiszem.

De rögtön feljön a téma, hogy társfüggőség. Persze, biztosan társfüggő vagyok akkor. Mert miért is ne?

De ismétlem, egy tini, aki 19 éves, és a napját azzal tölti, hogy haverokkal beszélget, miért lenne különös?

Vagy egy szerelmes, aki imád a párjával lenni. Miért lenne ez oly különös és kirívó, hogy kóros szenvedély lenne?

Nem hiszem, hogy az lenne. Nem értem, miért lenne jobb, ha egyedül ülnék a szobában, és nem beszélgetnék másokkal, csak naponta 1-2 órát, ha éppen ráér valaki. Nem értem, mitől lenne jobb, hogyha a Pesten tanuló barátommal, csak és kizárólag hétvégén találkoznék 4-5 órára. Ez jobb lenne? Nemhiszem. Nem hiszem, hogy bárki tudna így élni, vagy párkapcsolatban lenni. Akkor mindenki függő? De akkor már nem is olyan kirívó, hogy szenvedélynek lehessen nevezni. Ugyan az mint a levegővétel.

Asszem ennyit mostanra.

boldogat, Tündér. <3

Vannak emberek,

vannak helyzetek,

vannak ígéretek.

Vannak olyan emberek, akiknek bizonyos helyzetekben elnézzük, hogy bizonyos ígéreteket nem tart be.

"Majd kereslek" vagy "majd hívlak" és aztán nem. Aztán találkozunk, és újra megígéri. Emlékszik rá, de nem tartja be.

És vannak emberek, akiktől ezt elnézzük, mert szeretjük őket annyira, hogy elnézzük nekik. 

Nem tudom, hogy mi szerint döntjük el. De van akinek elfogadjuk, van akinek nem. 

Érdekes.

Negyedik felvonás:

Szombaton szinte egész nap csak fetrengtünk. Együtt voltunk párommal, és csodás volt. Nyugalom. 

De azért hoyg legyen egy kis izgalom, sütöttünk délután. Eredetileg egy csokis piskótát tejszínes krémmel töltve, fondan bevonattal akartunk sütni. Na az eredmény egy csokis piskóta, amit mártogatni kel la folyékony tejszínbe, és egy adag cukros massza lett. A fondan nem sikerült, bár azon még dolgozni kéne egy kicsit, szerintem. Akkor lehet jó lenne. A Hulala meg valamiért nem akart felverődni, se melegen se hidegen, sehogyse. Szóval azt mártogatjuk. De ízre finom lett. :D Apának és páromnagy nagyon ízlik. És ez a lényeg, nem?

Aztán este felmentünk Meteor koncertre. Ottvoltak a csajok, meg párom, meg neki egy haverja. A csajok nem igazán voltak vehetőek az egészre, kedvetlenek és nyűgösek voltak, ami nekem nem tetszett. Apró beszólások és elszólások, amiken felkaptam a vizet. Nem tudom miért. Aztán picit összekaptunk párommal is. Pont ezért. Hát, utólag nem ért ennyit az egész. 

Aztán a csajok eltűntek, a két fiú sörözött meg beszélgetett, énmeg a kis boroskólámmal ültem mellettük és hallgattam. Aztán a végére már én is betudtam csatlakozni, akkor már jó volt. Hajnali 1ig maradtunk, de akkor már nagyon hideg volt, szóval siettünk haza. Aztán párommal még beszélgettünk, olyan nagy témákról mint pl a kisebbség megítélése. Tudom. Fura vagyok.

Amúgy a koncert kifejezetten rossz volt. Az énekesnek a hangja nem volt jó. Nem tetszett.

Ötödik felvonás:

Az utolsó este. Délben, kisétáltunk páromékhoz, mert öccsének születésnapja volt. Ebédeltünk, megköszöntöttük. Én minden macskát megszégyenítően viselkedtem. ettem, aludtam, felkeltem, ettem, aludtam... És ezt így szinte ezész nap. Imádtam :D

Aztán este hazasétáltunk, és mentünk fel a városba. Ott a csajokat megkerestük. Szerintem ez volt a legrosszabb este. A csajoknak semmi kedvük nem volt semmihez, 10kor a tüzijátékot szépen csendben végignézték, aztán hazamentek. Énmeg ott álltam párommal, és néztem hogy: mi van?

Aztán találtam ismerősöket, akiket megpróbáltam elkapni, de nem igazán sikerült, de ennek eredményeként elkeveredtem kicsit messzire a páromtól. A többiek meg közben szegényt otthagyták. Ez nekem eléggé szarul esett. Mert én nem szeretek egyedül hagyni senkit... 

Szóval kettesben beballagtunk a színpadhoz. És ami ott volt *-* Madarak együttes tombolt.... Utcabál. Imádtam volna... ha... Ott látni, hogy mindenki tombol, énekel, táncol és élvezi. Párom meg áll és néz.... Szörnyű volt. 

Iszonyatosan egyedül vagyok. Nincs aki táncoljon vagy tomboljon velem. És ez szörnyű érzés. Nagyon hiányzik, hogy megmozduljunk és érezzük a zenét. Pedig tényleg, fantasztikus koncertet adtak. Minden amit szeretek. Táncolható, énekelhető számok. Fantasztikus volt. 

Aztán hazajöttünk, és bedőltünk az ágyba. 

Plusz egy felvonás:

Reggel keltünk fél10kor. 10kor indultunk a Hidi vásárba. Jó volt, bár nagyon meleg volt. Annyira nem szeretem ezt a tömeget és forgatagot. De, kaptam pénztárcát, bugyikat. Vettünk kassai törökmézet és sajtot egy volt tanárunktól. Imádom azt a fickót, nagyon nagy figura :D Egyszerűen fantasztikus. És a sajt *-* ahhhw. Imádom. 

A nyakam és a mellkasom szerencsésen leégett, mert miért is ne :D De amúgy jó volt. ^^ 

Este nagyon sokat beszélgettünk párommal. Rólunk. Mindenféléről.

Én még soha nem voltam ennyire boldog, mint most vele. Fantasztikus. Egyszerűen tökéletes. Nincs mit változtatni. Tökéletes. Ő. a legnagyobb Ő. Szeretem. Tiszta, őszinte szívemből.

Aztán ma hajnalban negyed 5kor elment. Most épp az ország másik végén van. Már megint. 

De jön haza majd. :) Tudom. És addig várok rá. ^^